Stoltenberg kimondta azt, amitől mindenki rettegett
„Ukrajnának jogában áll csapásokat mérni oroszországi célpontokra” – mondta NATO-főtitkár.
Az orosz elnök szerint valóságos verseny folyik az országok között a szuverenitásuk megerősítéséért.
Nyitókép: ANTON VAGANOV / POOL / AFP
A fegyveres erők korszerűsítése a legfontosabb kérdés Oroszország számára – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon pénteken tartott beszédében.
Putyin hangot adott véleményének, miszerint valóságos verseny folyik az országok között a szuverenitásuk megerősítéséért. Azt hangoztatta, hogy az államok jövője és fejlettségi szintje közvetlenül attól függ, hogy hogyan lesznek képesek „válaszolni a globális kihívásokra”, és hogyan tudják „kihasználni versenyelőnyeiket”.
Az elnök egyebek között elmondta, hogy az orosz gazdaság növekedési üteme meghaladja a globális átlagot.
A Világbank adataira hivatkozva azt mondta, hogy Oroszország a vásárlóerő-paritáson számított GDP alapján a világ negyedik legnagyobb gazdaságává vált, megelőzve Japánt.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában
„Ukrajnának jogában áll csapásokat mérni oroszországi célpontokra” – mondta NATO-főtitkár.
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Fontos beszéd hangzott el Ramsteinben.
Már a jövő háborúira készülhetnek Ázsiában.
Az ukrán elnök szerint az országában dúló háború egyik oka éppen ezen országok politikai döntésében keresendő.